Kevesen vannak, akiknek a lakásában ne akadna legalább néhány felesleges holmi, a felhalmozás azonban kóros mértéket is ölthet, ami pszichés zavarokkal áll összefüggésben.
Sokunknak gondot okoz a régi ruhák, használati tárgyak kiselejtezése, még akkor is, ha szívünk mélyén tudjuk, hogy soha nem fogjuk őket használni. Az évek óta elő sem vett könyvek, konyhai eszközök, a távoli ismerősöktől kapott, azonnal a szekrény aljára ásott ajándékok raktárrá változtatják az otthonunkat, foglalják a helyet és gyűjtik a port. A legtöbben némi győzködés után megszabadulunk ezektől a tárgyaktól, akinek azonban ez hosszú távon sem sikerül, az jó eséllyel utalhat a kóros állapot fennállására.
A kényszeres gyűjtögetők ismertetőjele, hogy nagy mennyiségben gyűjtenek be és raktároznak el a lakásukban olyan tárgyakat (ruhákat, könyveket, élelmiszereket, de akár dobozokat, zacskókat, újságokat), amelyek a külső szemlélő számára teljesen értéktelenek. Ők viszont nem csak eltúlozzák ezeknek az érzelmi jelentőségét és a fontosságát, hanem erősen szoronganak amiatt, hogy esetleg elveszítenek valamit, amire még szükségük lehet. A felhalmozás hátterében állhat kényszeres vásárlás, az ingyenes termékek mániákus begyűjtése (ilyenek például az ajándék tollak, szórólapok), vagy folyamatos kutatás „egyedi”, „hibátlan” tárgyak után, amelyek persze senki másnak nem tűnnek különlegesnek, főleg, ha például egy szemetesből származnak.
Ennek a káros szokásnak a kialakulása sok esetben valamilyen veszteségre, feldolgozatlan traumára vezethető vissza. A gyűjtögetésben szenvedők például képtelenek feldolgozni egy szeretett személy elveszítését, a gyerekkori bántalmazást, vagy éppen a tartós munkanélküliséget. Előfordul azonban, hogy az egyéni életúton nem tudunk rámutatni ilyen jól meghatározható indokra. Általában kamaszkorban válik jellemzővé egyfajta határozatlanság, döntésképtelenség, ami idővel (körülbelül 25-30 éves korra) teljesen eluralkodik az érintetteken, és képtelenek lesznek megítélni, milyen tulajdonuknak van valódi értéke. Egyes tárgyakról azt remélik, hogy a távoli jövőben majd hasznosak lesznek, esetleg attól félnek, hogy ezek nélkül nem fognak emlékezni egy személyre, eseményre, vagy egyszerűen pótolhatatlannak tartják ezeket. Mivel képtelenek arra, hogy rendszerezzék holmijaikat, jobbnak tartják, ha mindent megtartanak.
Ezzel a viselkedéssel a gyűjtögetők saját és családtagjaik életét keserítik meg. Az évek során az otthonuk fokozatosan lakhatatlanná válik, ellehetetlenül a közlekedés egyik szobából a másikba, nem lehet hozzáférni a mosdóhoz, a tűzhelyhez, az ágyhoz, az esetleg tönkrement eszközöket, a fűtést nem lehet megjavítani. Emellett a szomszédoknak is gondot okoznak, mivel a gyakorlatilag szemétdombbá alakult lakások kiváló szálláshelyet biztosítanak a csótányoknak, a patkányoknak, illetve növelik a tűzveszélyt.
Az egyre szűkösebbé váló élettér mintegy kivetülése a betegek személyiségének, akik egyre zárkózottabbá, a külvilággal szemben ellenségessé válnak. Mivel a gyűjtögetők hajlamosak a rejtőzködésre, az állapotuk tagadására, a szakemberek legtöbbször csak a hozzátartozóktól és a rendőrségi feljelentésekből szereznek tudomást a helyzetről. Annak ellenére, hogy a magyar lakosság 1-2 százaléka érintett lehet, nincs igazán kidolgozott gyógykezelés erre a problémára, a terápia időigényes, így legtöbbször csak gyógyszer vagy erőszakos lomtalanítás formájában valósul meg a „gyógyítás”.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: